Letettük az alapkövet, épül a pátyi autópálya-lehajtó!

Ma ünnepélyesen letettük a pátyi autópálya-lehajtó alapkövét! Több tízezer, a Buda-környéki településeken élő ember mindennapjai válnak könnyebbé a Páty és az M1 Sasfészek-tó pihenőhely közötti autópálya-lehajtó megépítésével.

A 6,7 milliárd forintos beruházás három részből áll: a lehajtó mellett megépül a pátyi nyugati elkerülőút, és felújítják a Pátyot és Telkit összekötő utat is. Ezután öt település lakóinak a közlekedése válik könnyebbé: megszűnik Biatorbágyon az átmenő forgalom, a Pátyon, Telkin és Budajenőn élők választási lehetőséget kapnak, merre induljanak el, és ezzel a budakesziek életminősége is javul.

A gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs és a kormány tavaly szeptemberben hagyta jóvá a beruházást, és októberben megkezdődtek az előkészítő munkák. A lehajtó egy év múlva használható lesz. Ha az eredeti terv szerint – az M1-es bővítésének részeként – épült volna meg a lehajtó, akkor leghamarabb 2025-ben vehették volna birtokba a polgárok.

A környéken további infrastrukturális fejlesztések is zajlanak, folyik a budakeszi buszsáv kialakításának előkészítése, ha ez megvalósul, mindenki, aki a tömegközlekedést választja, akár napi szinten egy órát spórolhat.

Fejlesztjük a buszparkot is: 75 sűrített gázzal működő autóbusz áll forgalomba, és a zöldbuszprogram keretében 100 elektromos buszt is beszereztünk, ebből 40 a Buda-környéki forgalmat fogja segíteni.

Share on facebook
Share on linkedin
Share on twitter
Share on email